A XX. Sokadalomra készül Mórahalom
Július elején rendezik meg Mórahalmon a hagyományos Homokháti Sokadalmat. A térség fesztiválja egy hétvégén keresztül, július 5. és 7. között kínál kulturális, művészeti, gasztronómiai és szórakoztató programokat a járásból, az ország távolabbi régióiból és külföldről érkező vendégeknek.
Korábban a városi ünnep a szüret volt szeptemberben, de amikor elkészült az Aranyszöm Rendezvényház, úgy gondoltuk, léptékváltás történt a kultúrában. Ennek megfelelően, a térségi szerepvállalás jegyében indítottuk útnak a programsorozatot, aminek a neve is jelzi, ez a Homokhátság rendezvénysorozata – mondta Duka Félix, a fesztivál alapító-szervezője. A Sokadalom a térség egyik legnagyobb fesztiváljaként a Csongrád-Csanád Vármegyei Értéktár része.
– Azzal a szándékkal hoztuk létre a Homokháti Sokadalmat, hogy a város olyan közösségi programot tudjon ajánlani vendégeinek, ami nemcsak Mórahalomnak, hanem a térség településeinek is szól – tette hozzá a fesztiválszervező.
Lesz sörfesztivál, grillezés, kemencében sült ételek bemutatója, lecsófesztivál és saslikkóstoló. Az ipari parkban működő egyik cég 2024 saslikot ajánlott fel az eseményre. A kóstolók sorából nem maradhat ki idén sem Nógrádi Zoltán polgármester ágyaspálinkája, aminek már komoly rajongótábora alakult ki az elmúlt években. A gyerekeket műfüves gyerekudvar várja. Az események két színpadon zajlanak. A fellépők közt ott lesz Curtis és Kökény Attila, de lesz operettgála is. A Sokadalom állandó kulturális kísérőrendezvénye a határon túli néptáncfesztivál. Egy másik kísérőrendezvény a helyi Gazdakör aratómiséje: az ünnepségsorozat alatt ünnepi szentmisét és kéveszentelést tartanak a learatott búza tiszteletére, majd aratóbállal zárul a program.
Forrás: delmagyar.hu