Egykori paprikaszárító újul meg Mórahalmon
"Talán a mórahalmiak, illetve a környék lakói úgy tudják jobban beazonosítani az objektumot, hogy ez a régi szegedi paprika beváltó, szárító épülete, ami a Kissori útra néz, annak a tulajdonjogát a Homokkincse Szociális Szövetkezet megszerezte a felének, és azon hajtott végre egy energetikai beruházást az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával."
– kezdte Csányi László, Mórahalom alpolgármestere. A társaság célja a foglalkoztatás elősegítése, az innovatív foglalkoztatási formák támogatása, olyan programok, projektek végrehajtása, amelyek hatékony megoldást nyújtanak, és mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalon érdemi segítséget jelentenek.
Ezek már az utolsó simítások az energetikailag korszerűsített egykori paprikaszárító épületén Mórahalmon. Fotó: Karnok CsabaMórahalom és a volt paprikaszárító épületének esetében ez azt jelenti, hogy az elsődleges cél az épület energetikai korszerűsítése volt. Szigetelés került a falakra, kicserélték a nyílászárókat, a benti mennyezetet is leszigetelték és esőcsatornát is felszereltek. Mint az alpolgármester fogalmazott, olyan körülményeket teremtettek, ahol a szövetkezet dolgozói a későbbiek folyamán hatékonyak tudják végezni a munkájukat.
Eddig is itt működött a szövetkezet, ezen a most helyreállított üzemcsarnokban csomagolást, raktározást, az áru kiszerelését tudja a szövetkezet végezni
– tette hozzá az alpolgármester. A nyílászárók cseréjével és a homlokzati felületnek a javításával jelentősen jobb lett az épület energetikai mutatója. A munkálatokat 24 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból fedezte a szövetkezet. Az épületben még jelenleg dolgoznak, már a felújítás következő fázisát készítik elő. Az épület homlokzata különleges borítást kapott, a fa mintázatot utánzó festés igazán egyedi, az egyik sarokba egy macskát is festettek és egy egeret is elrejtettek rajta az ajtóhoz közel.
Fotó: forrás: delmagyar.hu