Széchenyi 2020

Mórahalmon nyitotta meg legújabb boltját a Rossmann

2024.09.26.

A drogérialánc csütörtök délelőtt adta át ünnepélyes keretek között a 380 négyzetméter alapterületű üzletét a városban.

A szalagátvágási ceremónián Szurma Gyöngyi, a Rossmann értékesítési vezetője elmondta, örömmel nyitják meg legújabb üzletüket Mórahalmon, ahol immár a helyi lakosok is élvezhetik a Rossmann által kínált széles termékválasztékot és magas minőséget.

„Fontos számunkra, hogy olyan dinamikusan fejlődő városokban legyünk jelen, mint Mórahalom, hiszen itt a közösség igényei folyamatosan növekednek, és mi szeretnénk ennek részesei lenni. Bízunk benne, hogy üzletünk hozzájárul a város szolgáltatási palettájának bővítéséhez és a lakosság kényelméhez.”– fogalmazott Szurma Gyöngyi.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a megnyitón arról beszélt, hogy a Rossmann üzlet megnyitása fontos lépés Mórahalom fejlődésében, hiszen ez is bizonyítja, hogy a város egyre vonzóbb célpont a befektetők és a kereskedelmi szereplők számára. „Örömünkre szolgál, hogy a Rossmann is városunk mellett döntött, hiszen ez nemcsak a helyi gazdaságot erősíti, hanem a lakosok mindennapjait is kényelmesebbé teszi” – tette hozzá a polgármester.

Az üzlet megnyitása alkalmából a vásárlókat szerencsekerékkel, nyereményekkel és termékkóstolóval várták. Emellett a Rossmann szeptember 26. és 28. között minden termékre 15%-os kedvezményt biztosít, hogy az új üzlet megnyitását még vonzóbbá tegye a vásárlók számára.