Széchenyi 2020

Mórahalom, Balog Páter utcai új játszótér építése


Mórahalom közel 6000 főt számláló, folyamatosan épülő-szépülő város. Tiszta levegője, rendezett városképe, nyugodt atmoszférája miatt közkedvelt lakóhely a gyermekeket nevelők számára.

Mórahalmon lakosságának 1/6-a (1096 fő) kiskorú. Fejlődésükhöz elengedhetetlen, hogy naponta egy kis időt friss levegőn töltsenek: kerékpározzanak, sétáljanak, vagy játszótéren játsszanak.

A játszóterek közkedvelt kikapcsolódási helyek, hiszen a homokozókban játszhatnak a 2-3 évesek, a csúszdát, lovacskát, a mászókát és a többi játékot pedig használhatják az idősebb korosztályok. Ahhoz azonban, hogy a szülők nyugodtan engedhessék el gyermekeiket, biztonságos játszóterekre van szükség.

A Balog Páter utcában, a volt lőtér helyén kialakított játszóteret már megviselte az idő. A fából készült eszközök az időjárás viszontagságainak sajnos nem tudtak ellenállni: az égető napsütés, az eső és a szél miatt a szép játékok állapota leromlott; néhány közülük balesetveszélyessé vált.

Csongrád Megye Önkormányzata 2009 júliusában pályázatot hirdetett a közterületi játszótereken balesetveszély elhárítása, illetve az Európai Uniós normáknak megfelelő közterületi játszóterek kialakításának, fejlesztésének támogatására. Mórahalom Város Önkormányzata e pályázatot sikerrel megpályázta.

A projekt keretei között beszerelésre került egy kétüléses hinta laphintával, vár mászókával, homokozó, mérleghinta, hulladékgyűjtő és háttámlás rönkpad. Ezen eszközök összesen 2.000.000,- Ft-ba kerültek, melynek 75%-át, összesen 1.500.000,- Ft-ot Csongrád Megye Önkormányzata bocsátotta Mórahalom rendelkezésére.

A pályázat megvalósulásának következtében e balesetveszélyes játszótér olyan játszótérré változott át, ahol a gyerekek biztonságban, jó környezetben játszhatnak, a szülők pedig nyugodtan figyelhetik csemetéjüket, s az ott töltött idő számukra is kikapcsolódás lehet.

Támogató: Csongrád Megyei Önkormányzat

Pályázati kiírás: TFA-JÁTSZÓTÉR-3/2009 „Mórahalom, Balog Páter utcai új játszótér építése”

A projekt megvalósításának helyszíne:
Mórahalmi Kistérség, 6782 Mórahalom, Balog Páter utca 2. Hrsz 1927.

A projekt megvalósításának időszaka: 2009. szeptember – 2010. május 31.

A projekt költségvetése (bruttó Ft)

Összköltség: 2.000.000,- Ft

Támogatás: 1.500.000,- Ft

Önerő: 500.000,- Ft


TFA/2009-II/3


2010 nyarának elején a mórahalmi Balogh Páter utca 2. szám alatt egy új, korszerű játszóteret vehettek birtokba a gyerekek. A játékok egytől egyig megfelelnek az európai uniós normáknak és a biztonságtechnikai követelményeknek.

Csongrád Megye Önkormányzata 2010. december 30-án pályázatot hirdetett a közterületi játszótereken balesetveszély elhárítása, illetve az Európai Uniós normáknak megfelelő közterületi játszóterek kialakításának, fejlesztésének, átalakításának támogatására. Mórahalom Város Önkormányzata e projektet sikeresen megpályázta.

A pályázat keretein belül lehetőség nyílt a már meglévő játszótérpark bővítésére, így beszerelésre került egy új mérleghinta, továbbá telepítésre került 25m2 gumitégla blokk. E gumitégla blokkot a kétüléses laphinta alá telepítették, amelynek köszönhetően a gyermekek még nagyobb biztonságban élvezhetik a hintázás felhőtlen örömeit.

A projekt összköltsége 641.875,- forint, melynek 62,31%-át azaz 399.952,- Ft-ot Csongrád Megye Önkormányzata bocsát Mórahalom rendelkezésére.

Támogató: Csongrád Megyei Önkormányzat

Pályázati kiírás: TFA/2009-II/3 „Mórahalom, Balog Páter utcai játszótér bővítése”

A projekt megvalósításának helyszíne: Mórahalmi Kistérség, 6782 Mórahalom, Balog Páter utca 2. hrsz 1927.

A projekt megvalósításának időszaka: 2010. május – 2010. augusztus 31.

A projekt költségvetése (bruttó Ft)

Összköltség: 641.875,- Ft
Támogatás: 400.000,- Ft
Önerő: 241.875,- Ft