Széchenyi 2020

Településtörténet

A települést először 1729-ben nevezték – nem hivatalos elnevezéssel – „Mórahalmának”, majd 1892-ben Szeged - Alsóközpont néven lett a sűrűn lakott tanyavilág központja.

1892-ben Szeged város alsótanyai közigazgatási centrumaként létrehozta Alsóközpontot, ekkor épültek az első középületek. 1950-től Mórahalom néven vált önálló községgé, majd 1970-től nagyközség. A közigazgatás átszervezését követően 1984-től városi jogú nagyközség, több település körzetközpontja. 1989. március l-jén városi rangot kapott. A település 1992-ben ünnepelte alapításának 100 éves évfordulóját.

A település területe 8314 ha, lakónépessége a 2011-es népszámlálási adatok alapján 5804 fő volt, ez 2020-ra közel 7000 főre növekedett, azaz a település népesség megtartó ereje kiváló, az elmúlt években egyre több fiatal, kisgyermekes család költözött a városba. A 2011-es népszámlálás alkalmával a lakosság közel 100%-a magyar nemzetiségűnek és majdnem háromnegyede római katolikusnak vallotta magát. Ezen közösség szolgálatát a templom mellett álló Római Katolikus Plébánia látja el. A településnek több mint 110 éve helyben lakó plébánosa van.

2012-ben adták át a négyszintes, 2500 négyzetméteres, 115 fős díszteremmel rendelkező, termálfűtéses új városközpontot, az alig több mint kilenc hónap alatt megépült új Városházát. A városháza előtt új főtér, a Szentháromság tér épült meg, az itt található piaccsarnokot is ebben az évben adták át.
A város belterületének közműhálózata jól kiépített, ivóvíz-, gáz-, villany- és szennyvízhálózata szinte 100 %-osnak mondható. Belterületi úthálózatunk 90%-a szilárd burkolatú út.

Mórahalom belterületén a kerékpárutak hossza megközelíti a 10 km-t, míg a külterületi kerékpárutak hossza a 27 km-t. A várost biztonságos kerékpárút köti össze Ásotthalommal, Domaszékkel, Röszkével és Zákányszékkel, valamint kerékpár-kölcsönzési lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére. 2015-ben adták át az 55-ös út Mórahalmot elkerülő szakaszát, így az átmenő forgalmat nem lassítja le a településen való áthaladás.

Mórahalom az elmúlt évtizedekben sokat tett azért, hogy ne csak a Szent Erzsébet nevét viselő gyógyfürdője miatt kedveljék a vendégei. A kisváros turisztikai vonzerejét a gazdag kulturális programkínálat, a széleskörű egészségügyi- és gyógyászati szolgáltatások, valamint a sportolási- és rekreációs tevékenységek együttese adja. Nem véletlen, hogy mára Mórahalom - Szeged és Gyula után - a harmadik legtöbb vendégéjszakát értékesítő város a régióban.

Az idegenforgalom hagyományát Mórahalmon a belterületen található, országos minősítéssel rendelkező Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő adja. A település turizmusát kétségtelenül az itt feltörő, ízületi és idegrendszeri megbetegedésekre javallott gyógyvíz alapozta meg, a helyiek pedig jól sáfárkodtak a természeti kincsükkel. A mórahalmi gyógyvíz gyógyhatását térd- és vállízületi megbetegedések esetében klinikai vizsgálatok bizonyítják. A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő mára többgenerációs komplexummá fejlődött, hiszen a gyógymedencék sora mellett a családokat külön gyermekrésszel bíró fedett élményfürdő és szaunapark is várja. 2017 tavaszán újjászületett a fürdő fogadóépülete: leegyszerűsödött a beléptetés, bővült az öltözőkabinok és a ruhatárak száma. A már elhasznált termálvíz hőjét pedig hasznosítják a fürdő főbejárata alatt kialakított pinceszinti víztárolóval és gépészeti helyiségekkel. Ez nagymértékben hozzájárul a környezettudatos és gazdaságos működéshez.

A fürdő mellett található városunk legnagyobb parkja. A lombos fákkal övezett és virágágyásokkal ékeskedő szép és rendezett környezetben sétányok és padok találhatók, valamint a történelmi sorsfordulóinknak emléket állító szobrok és emlékművek kerültek itt elhelyezésre. A Gyógyfürdő szomszédságában nyitotta meg kapuit a négycsillag superior minősítéssel rendelkező Hotel Colosseum Wellness és Konferencia Szálloda 2011-ben, illetve a háromcsillagos superior Elixír Medical Wellness Hotel 2015-ben. A szálláshelyek között a 4*superior színvonalú hoteltől kezdve, a díjnyertes építészeti megoldásokat bemutató magánszálláshelyek, tanyai élményt kínáló szolgáltatókon át, az ifjúsági szálláshelyekig változatos minőség áll a turisták rendelkezésre.

2017-ben került a Mórahalom Városi Önkormányzat tulajdonába az Ezer Év Parkja névre hallgató látogatóközpont, amely teljes körű, a kor kihívásait szem előtt tartó fejlesztésen és modernizáción esett át. A park külső környezetének fejlesztése keretében a bemutatótér vizes területeinek (folyók, tavak), és a makettek közvetlen környezetének látogatóbarát átalakítása is megvalósult. De mindemellett kulturális és edukációs célokat szolgáló objektumokkal, így például amfiteátrummal és erdei domboldallal is gazdagodott a park. A belső terek megújításakor a fogadótér alatti pince szint is új funkciót kapott: egy része megmaradt restaurációs műhelynek, ugyanakkor kialakítottak itt egy olyan interaktív szórakoztató-foglalkoztató térrészt is, amely modern körülmények közötti filmvetítésre, rendezvények és foglalkozások lebonyolítására is alkalmas.

Az Ezer Év Parkját továbbá roppant gazdag és színes múzeumpedagógiai tartalmakkal is felruházták: a különféle témavezető füzetekkel és szakvezetésektől kezdve a különböző korosztályoknak kínált korhű ruhák viseléséig bezáróan. A mai kor igényeire tekintettel a múzeumpedagógiai tartalmak teljes egészében digitalizált keretek között is elérhetőek. A mostani állapotában már be tudja teljesíteni a küldetését: az ezeréves magyar történelem sokszínű bemutatását.

A város külterületén található idegenforgalmi nevezetesség a Madarász-tó, illetve a Nagyszéksós-tó, mely utóbbinál bivalyrezervátum került kialakításra. Magyarországon a XVI. század óta tenyésztenek bivalyokat, 1911-ben még 155 ezres állomány élt az ország akkori területén, huszonöt évvel később már csak hétezer példányt számláltak meg. Napjainkban néhány százra tehető a magyarországi állomány, többségük nemzeti parkokban él. A Nagyszéksósi Bivelyrezervátum területén élő bivalygulya egyedeinek száma folyamatosan emelkedik, az eredeti természeti környezet fenntartásában és alakításában fontos szerepet töltenek be. Jelenleg több mint 150 bivalyból álló mórahalmi bivalyrezervátum, mely egyedeinek egy része áttelepítésre került a Tanaszi-semlyéken kialakított új rezervátum területére. A Bivalyrezervátumhoz kapcsolódó területen, mely a Kiskunsági Nemzeti Park Körös-éri Tájvédelmi Körzetének része a látogatók a bivalyok megfigyelése mellett gazdag madár- és növényvilágot, találnak. A tó körül vezet a Bölömbika tanösvény, mely tájékoztató táblákkal és két kilátóval emeli a túrázás élményét. Igény esetén különböző hosszúságú szakvezetéses túrák is kérhetők a Nagyszéksósi Kulcsosházban, ahol bel- és kültéri rendezvények megszervezésére is lehetőség van.

A mai tanyasi életformára építve is megindult a „tanyai turizmus”, mely mind a hazai, mind pedig a külföldi vendégek számára egyre népszerűbb.

A településen meghatározó a mezőgazdasági termelés, döntően magángazdálkodás keretében. Mórahalom város és a Homokháti Kistérség gazdasági és földrajzi adottságait figyelembe véve határozta el a városi önkormányzat az Ipari Park létesítését. Az államilag elismert ipari park címet 1997-ben nyerte el a település. 2000-re befejeződött az infrastruktúra kiépítésének első üteme, azonban mind az ipari park területének bővítésére, mind pedig az ott található infrastruktúra folyamatos fejlesztésére nagy hangsúlyt fektet az önkormányzat. Jelenleg 100,7 ha az ipari park területe, amelyből 22,27 ha zöldmezős, szabadon hasznosítható terület áll a betelepülni szándékozó vállalkozások rendelkezésére, valamint további 120 ha fejlesztési terültet jelölt ki a város az esetleges jövőbeni terjeszkedés érdekében. 2015-ben az intézmény jogosultságot szerzett a Tudományos és Technológiai Park név viselésére. A 94 férőhelyes Szent Benedek Szálló 2019-ben került átadása. Nem egészen fél év alatt már közel 70 százalékos volt a kihasználtsága. Jelenleg 13 cégnek van bérleti szerződése a munkásszállóval.

A település önkormányzata lakáskoncepciót fogadott el, amelynek alapján a kormány lakáskoncepciójának köszönhetően a 2000-es évek elején 40 önkormányzati bérlakás épült. Az önkormányzat összesen több mint 120 bérlakással rendelkezik. 1997-ben egy egységes riasztási központ megépítését tervezte el Mórahalom városi Önkormányzat. Itt kapott helyet a helyi katasztrófavédelmi iroda, a helyi önkéntes tűzoltóság és a mentőállomás a központi orvosi ügyelettel. Itt épült fel a helyi rendőrőrs új épülete, amely 2003-ban került átadásra.

A település egészségügyi és szociális alapellátását három felnőtt háziorvos, egy gyermek szakorvos, két fogorvos, bölcsőde, Családi Napközi, Idősek Otthona, valamint az időseket ellátó Gondozási Központ végzi. Jelenleg 19 szakrendelés működik a közhasznú társaság formájában, a 2001-ben felépített és berendezett szakrendelőkben, mely vonatkozásában 2008-ban egy teljesen új főépületet került átadásra, 2011-ben pedig mozgásszervi rehabilitációs részleggel bővült a Járóbeteg Szakellátó Központ épülete.

Az oktatás az 1850-es években még belterületi és külterületi iskolákban folyt. Jelenleg 50 férőhelyes bölcsödében, és 277 férőhelyes óvodában, valamint belterületi, 32 tanteremmel, 1 tornateremmel és 1 tornaszobával rendelkező általános iskolában közel 500 gyerek nevelését végzik szakképzett pedagógusok, illetve 2014. évtől egyházi iskola kezdte meg működését a településen. Az általános iskola épülete 2001-re teljes mértékben megújult, és 2100 m2 alapterülettel bővült, amely tartalmaz esztétikus aulát, új konyhát, éttermet. Az iskola fejlett informatikai hálózattal rendelkezik. Az iskolai épületek közül – pályázati keretek közt – az ún. Barmos-iskola épületének felújítása 2013. évben megtörtént, illetve az egyházi iskola épülete 2014. évben került átadásra.

A Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásának és a Szegedi Szakképzési Centrum együttműködésének köszönhetően épülhetett meg városunkban a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolája. Ezen intézmény a 2018/2019-es tanévben kezdte meg működését: nappali tagozaton a 9-11. évfolyamban szakközépiskolai képzés keretében cukrász, pincér, szakács OKJ-s szakmát, a 9-12. évfolyamban szakgimnáziumi képzés keretében informatika szakon OKJ-s szoftverfejlesztő, a pedagógia szakon OKJ-s gyógypedagógiai segítő munkatárs végzettséget adva az ott tanuló diákoknak. 2020. novemberében kezdődött meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola helyi igényekre alapozott, komplex infrastrukturális fejlesztése. Az iskola nem csak megújul, hanem egy teljesen új épületszárnnyal is bővülni fog, illetve új eszközöket is kapni fog. A felújítás célja, hogy az intézmény hosszútávon felkészüljön a XXI. század minőségi nevelésre oktatásra vonatkozó kihívásaira, a modern kor igényeinek megfelelő nevelést-oktatást nyújtó befogadó iskolai szerepkörre.

Az intézmény értékközvetítő szerepéhez, alapfeladataihoz illeszkedő, azokat támogató átfogó épület- és eszközfejlesztés megvalósítása közel 700 millió forint értékben valósul meg. A tantermek, a sportcsarnok, a közösségi terek, a mosdók felújítása mellett a tetőtérben foglalkoztató szobák, az épülő új épületszárnyban korszerű természettudományos labor, technika és rajz szaktanterem lesz kialakítva. Az eszközfejlesztés keretében a tantermekbe új bútorok kerülnek. A nevelő-oktató munkát segítő modern digitális eszközök, gondolkodásfejlesztő taneszközök, sporteszközök kerülnek beszerzésre. A projekt várhatóan 2021. november 29-én fejeződik be.

A Biztos Kezdet Gyerekházban a 0-3 éves gyermeket nevelő családok játékos formában fejleszthetik gyermekeik képességeit. A Napsugár Fejlesztő Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye a térségben élő, nappali ellátásra szoruló sajátos nevelési igényű emberek és fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok napközbeni ellátását hívatott betölteni.

A közművelődést szolgáló intézményeink közül a Művelődési Ház rekonstrukciója 2003-ra megvalósult, amely során Térségi Közösségi és Rendezvényházzá bővült, és az „Aranyszöm Rendezvényház” nevet kapta. 2019-ben adták át a Kolo Szerb Kulturális Központot, amely ezer négyzetméteres alapterületű, 400 főt befogadó, földszinti előadóteremmel rendelkezik, az emeleti kiállító-társalkodó térben külön rendezvények, kis előadások, képzőművészeti tárlatok megrendezésére biztosít helyszínt. Önkormányzati fenntartással működik a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Teleház, ahol 1990-től önálló folyóirat szerkesztésére is sor kerül Mórahalmi Körkép, 2014. évtől Tükörkép néven. Az önkormányzat a település múltjának részleteit bemutató több kiadványt jelentetett meg (különösen a település múltját feldolgozó monográfiát, kalendáriumokat, a települést bemutató egyéb kiadványokat) melyek az érdeklődők által megvásárolhatók és megtekinthetők a Tourinform irodában. Az önkormányzat ezen dokumentumokat a www.morahalom.hu weboldalon is megjeleníti a településre vonatkozó információkkal együttesen. A településen 2001-re korszerű kábeltelevíziós hálózat épült meg a teljes belterületre vonatkozólag. A kábeltelevízió rendszer egy csatornáján helyi stúdió műsorait sugározzák heti több alkalommal.

A város turisztikai tevékenységét a Móra-Tourist Nonprofit Kft végzi, mely 2011. óta – a megyében elsőként - regisztrált helyi TDM szervezetként működik. Ennek keretében látja el a Homokháti kistérség kapcsolódó területeinek turisztikai desztinációs menedzsment feladatait. Ezen felül, turisztikai gazdasági tevékenységek (szálláshelyek, rendezvény helyszínek, személyszállítás, programszervezés, biciklikölcsönzés) mellett a mórahalmi Tourinfom irodát és a Helyi termék boltot működteti, valamint a városnéző elektromos kisbuszt üzemelteti, melyekkel a városba érkező turisták igényeit szolgálja ki.

A településen működő sportegyesületek, sportközösségek és egyének sportolási igényeit futballpályák, teniszpályák, az iskolai sportcsarnok és sportpálya, gördeszka pálya, salakmotor és cross pálya, grundfoci pálya, valamint a fürdő tanmedencéje és úszómedencéje hivatott biztosítani és kiszolgálni. 2012-ben a város sportturisztikai szolgáltatásai a Futó-Dobó Lovasközpont által nyújtott szolgáltatásokkal bővültek. 2014-ben a Szent János térségben kialakításra került sportkomplexum napjainkban már egy műfüves és két élő füves futballpályával, rekortán pályával, konditeremmel, öltözőkkel és szociális helyiségekkel, fedett lelátóval várja a sportolni vágyókat és a szurkolókat. A sportolás színtereinek bővítése érdekében 2016-ban került átadásra a strandlabdarugó pálya és 2017-ben épült meg az 500 fős lelátóval rendelkező Móradombi Sport- és Rendezvénycsarnok, amely az elmúlt időszakban rangos térségi és országos versenyeknek és rendezvényeknek, sportnapoknak, táboroknak, családi rendezvényeknek adott helyet. 2018 novemberében került átadásra a Bivaly Bowling Club, amely kulturált körülmények között biztosít bowlingozási és egyéb szórakozási lehetőséget családi, baráti és munkahelyi közösségek számára. Tíz év alatt a korábban üresen álló Szent János térségből egy igazi sportkomplexum nőtt ki. Elsősorban a magukban tehetséget érző gyerekek számára biztosítanak megfelelő körülményeket és edzéslehetőséget, a fejlesztések nem az élsportot szolgálják. A 2020-ban átadott sportuszoda és judocsarnok is térségi igényeket elégít ki. A 2000 nm-es uszoda új alapokra helyezte nemcsak a vizes sportokat, de az úszásoktatást is a városban. Az uszoda pinceszintjén található a gépészet, illetve helyet kap benne két medence. A nagyobb, 25×33 méteres medence alkalmas vízilabda-mérkőzések lebonyolítására, mellette pedig egy tanmedencét alakítottak ki. Egy mobil lelátó is került az új uszodába, mely az aktuális rendezvények igényei szerint mozgatható. A Molnár Franciska nevét viselő judocsarnok nem csak a mórahalmiaknak hatalmas előrelépés, de otthont ad más egyesületekkel, határon túli klubokkal közös edzéseknek, táboroknak, melyek során a kis judokák még jobbá csiszolhatják technikájukat.

Nevezetességeink:

- Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő: regionális jelentőségű 5*-os gyógyfürdő minősítéssel rendelkező létesítmény, a medencék hőfoka 34-39 Celsius-fokos. Kifejezetten térd- és vállízületi megbetegedések gyógyítására hasznosítják vízét.

A központból északi irányba haladva

- Szent László Park a történelmi sorsfordulókhoz kapcsolódó szobrokkal, emlékművekkel

- Árpád-házi szentek kútja

- Tanítók fája

- Mórahalmi Rétesház

- Homokháti Emlékház

A központból déli irányba haladva

- Aranyszöm Rendezvényház

- Tóth Menyhért Városi Könyvár és Közösségi Ház

- Rozsmalom épülete

- Cacao Club – benne a Babagyűjtemény

- Röszkei úti házsor – benne a Bivaly Bowling Club & Bár

- Gazdasági Iskola épület együttese

- Gerle birtok

- Kolo Szerb Kulturális központ

A központból keleti irányba haladva

- Szent László Király Templom

- Szabadtéri keresztút stációi a Templomkertben

- Székely kapu,

- Szentháromság tér Szentháromság szoborral és kopjafákkal,

- Városháza,

- Turulszoborral díszített országzászlós Trianon-emlékmű

- Futó-Dobó Lovasközpont (amely a nyári hónapokban Lovasszínházi programoknak és egyéb zenés, táncos rendezvényeknek ad helyt)

- Ezer Év Parkja, ahol a Kárpát-medence több nevezetes műemlékének makettje tekinthető meg, többségük a valós méret 25-öd részére kicsinyítve, valósághű kialakítással

- Móradombi uszoda

Külterületi nevezetességek:

- Tanyai iskolák – köztük a Kralleri borház, Nagyszéksósi Kulcsosház

- Kiskunsági Nemzeti Park Körös-éri Tájvédelmi Körzet, - Nagyszéksósi Bivalyrezervátum, Csipak semlyék, Tanaszi semlyék

- Viharkeresztek és harangok

- Csónakázó tó

A nevezetességek felfedezését segítik:

- Tourinform irodában igényelhető szakvezetéses túrák és egyéb szervezett programok

- Elektromos városnéző Buba-busz



Testvértelepüléseink:

• Németország: Chamerau
• Olaszország: Fiumablo és Pievepelago
• Románia: Erdély - Székelyföld: Csíkszentmárton,
• Románia: Erdély - Temesi Bánság: Zsombolya
• Szerbia: Délvidék: Temerin
• Lengyelország: Uniejów
• Norvégia: Evje og Hornnes